Artwork

内容由radiocafé提供。所有播客内容(包括剧集、图形和播客描述)均由 radiocafé 或其播客平台合作伙伴直接上传和提供。如果您认为有人在未经您许可的情况下使用您的受版权保护的作品,您可以按照此处概述的流程进行操作https://zh.player.fm/legal
Player FM -播客应用
使用Player FM应用程序离线!

#054 Vasali Dávid – "Le akarunk lassítani"

58:39
 
分享
 
Manage episode 438399386 series 3418913
内容由radiocafé提供。所有播客内容(包括剧集、图形和播客描述)均由 radiocafé 或其播客平台合作伙伴直接上传和提供。如果您认为有人在未经您许可的情况下使用您的受版权保护的作品,您可以按照此处概述的流程进行操作https://zh.player.fm/legal

Mostanában sokat beszélünk a Z-generációról, de jóval kevesebbet velük, legalábbis a nyilvánosságban. Rácsodálkozunk világlátásukra, szokásaikra, vágyaikra és céljaikra, és bizony sokan érzik úgy, hogy eléggé eltávolodtak elődeiktől. Ők az elsők, akik a digitális korszakba születtek, ami számunkra, akik nem "Z-sek", lényegében idegen környezet. Az tény, hogy az eddig megszokottól meglehetősen eltérő felfogásban néznek a világra: felhasználóként tekintenek nagyon sok mindenre. Ez persze rögtön felveti az egyén és a közösség viszonyát, ami náluk gyökeresen eltér az előttük járók mintáitól. Eléggé másként kapcsolódnak, és hajlamosak határozott körvonalú buborékokkal védeni magukat, ezeket "offline" eszközökkel nemigen tudjuk áttörni. Persze ez sem teljesen igaz, mert mára ez a generáció kezdi megkérdőjelezni, hogy az online lét valóban boldoggá teszi-e őket. "Az információdömping első varázsa után most inkább az ellene szóló lázadás a jellemző ránk. Régen az internet volt egy menekülő útvonal a valóság elől, ma pedig a valóság a menekülő útvonal az internet elől" - mondja a Dzsungelharc vendége, Vasali Dávid. Egy szó, mint száz: az általánosítás - nevezhetjük akár előítéletnek is - az ő esetükben sem vezet eredményre. Ami biztos, hogy olyan generáció következik, amely egyszerre racionálisan és szenvedéllyel kérdez vissza, és csak akkor tudunk szót érteni, ha mi, az idősebbek hitelesek maradunk a szemükben. Az, hogy ezt ki-ki hogyan éri el, már a saját feladata.

  continue reading

63集单集

Artwork
icon分享
 
Όλα τα επεισόδια

×
 
Loading …

欢迎使用Player FM

Player FM正在网上搜索高质量的播客,以便您现在享受。它是最好的播客应用程序,适用于安卓、iPhone和网络。注册以跨设备同步订阅。

快速参考指南

边探索边听这个节目
播放