Artwork

内容由Elakadtam提供。所有播客内容(包括剧集、图形和播客描述)均由 Elakadtam 或其播客平台合作伙伴直接上传和提供。如果您认为有人在未经您许可的情况下使用您的受版权保护的作品,您可以按照此处概述的流程进行操作https://zh.player.fm/legal
Player FM -播客应用
使用Player FM应用程序离线!

Han Kang: irodalom a test és a lélek határvidékéről

47:44
 
分享
 
Manage episode 458968225 series 2813016
内容由Elakadtam提供。所有播客内容(包括剧集、图形和播客描述)均由 Elakadtam 或其播客平台合作伙伴直接上传和提供。如果您认为有人在未经您许可的情况下使用您的受版权保护的作品,您可以按照此处概述的流程进行操作https://zh.player.fm/legal

2024 irodalmi Nobel-díjasa a dél-koreai Han Kang lett. A feldolgozatlan társadalmi traumákat és az egyéni élet tragédiáját is nagyon érzékeny, lírai nyelven körüljáró írónőtől már három regény, a Növényevő, a Nemes teremtmények és a Görög leckék is olvasható magyarul, így adta magát, hogy külön epizódban foglalkozzunk életművével.

Vendégünk Jin Kyoung ae műfordító, az ELTE Távol-keleti Intézetének oktatója, aki József Attiláról írta a disszertációját, és József Attila versei mellett Szabó Magda Abigéljét is lefordította már koreaira. Pár példa a beszélgetés során említett rajzokra itt és itt látható, míg a szintén említett Arirang című dal itt és itt hallgatható meg, angol fordításban a szövege pedig itt olvasható.

A tartalomból:

  • 00.00 Az év első része, és rögtön egy könyvajánló: Stephanie Bishop - Az évforduló. És amolyan újévi fogadalmunk, hogy nekimegyünk Az eltűnt idő nyomában elolvasásának, most, hogy már az összes kötet olvasható egyetlen fordítótól.
  • 3.50 Mai témánk a legutóbbi irodalmi Nobel-díjas Han Kang, vendégünk Jin Kyoung ae műfordító, az ELTE Távol-keleti Intézetének tanára. És persze a kérdés: miért kezd el valaki Dél-Koreában magyar nyelvvel és irodalommal foglalkozni?
  • 7.00 Hasonlóságok és különbségek a koreai és a magyar irodalom között
  • 8.30 Milyen Han Kang prózája, mennyire egyedi amit csinál?
  • 10.38 Fordítási nehézségek, és a viták, melyeket a Növényevő angol megjelenése kiváltott.
  • 18.50 Han Kang megítélése hazájában és a feketelista, amire állítólag felkerült
  • 23.00 Történelmi traumákkal történő szembesítés, és a lírai hang, amit alkalmaz. Őt nem lehet gyorsan olvasni, mert akkor nem érezzük meg, miről ír.
  • 28.00 A test Hannál, test és lélek kapcsolata
  • 32.15 Női alakok Hannál és a feminizmus kérdése. Az említett regény: Cso Namdzsu - Született 1982-ben
  • 42.10 Mivel kötettel érdemes kezdeni? És három további könyv Jin Kyoung ae ajánlásában.

‌Han Kang 2024 decemberében‌

Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.

A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján

See omnystudio.com/listener for privacy information.

  continue reading

482集单集

Artwork
icon分享
 
Todos los episodios

×
 
Loading …

欢迎使用Player FM

Player FM正在网上搜索高质量的播客,以便您现在享受。它是最好的播客应用程序,适用于安卓、iPhone和网络。注册以跨设备同步订阅。

快速参考指南

边探索边听这个节目
播放