Artwork

内容由Magyar Hang podcast提供。所有播客内容(包括剧集、图形和播客描述)均由 Magyar Hang podcast 或其播客平台合作伙伴直接上传和提供。如果您认为有人在未经您许可的情况下使用您的受版权保护的作品,您可以按照此处概述的流程进行操作https://zh.player.fm/legal
Player FM -播客应用
使用Player FM应用程序离线!

Karsai Péter: Megdöbbentő volt, ahogy a fideszesek extázisban törtek ki – Kompország

1:07:46
 
分享
 
Manage episode 425942732 series 3319339
内容由Magyar Hang podcast提供。所有播客内容(包括剧集、图形和播客描述)均由 Magyar Hang podcast 或其播客平台合作伙伴直接上传和提供。如果您认为有人在未经您许可的情况下使用您的受版权保护的作品,您可以按照此处概述的流程进行操作https://zh.player.fm/legal

– Továbbra is várják, hogy összejöjjön a találkozó a miniszterelnökkel – mondta Kompország című műsorunkban a méltó halálért küzdő, ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogász testvére. Karsai Péter hozzátette, rendkívül megrázta, amikor a parlamenti vitában Orbán Viktor felszólalását követően az összes fideszes képviselő olyan extázisban tört ki, úgy tapsolta meg a miniszterelnököt, mint ha csak Szoboszlai lőtt volna egy gólt. Pedig egy haldoklóról volt szó. Karsai Péter leszögezte, megígérte a sorstársaknak, hogy az ügyet nem engedi el, beleáll, „addig visszük, amaddig csak tudjuk”. Odáig már most eljutottunk, az emberek hozzáállása a halál kérdéséhez gyökeresen megváltozott. De lesz még lex Karsai is, csak ki kell várni. Műsorunkban beszélt arról is, • szerintük miért visszás, hogy Istenre hivatkozva akarják megmondani mindenkinek, hogyan éljen • miként gondolnak vissza Sulyok Tamás államfő látogatására és döntésére • mit szólnak a strabourgi döntéshez • hogyan telnek most Karsai Dániel mindennapjai • és mit hozhat az a tény, hogy „Dani berúgta az ajtót”, s már nem úgy gondol az emberek jelentős része a halálra, mint annakelőtte. Szerkesztő: Farkas Melinda és György Zsombor, műsorvezető: Szerető Szabolcs.

A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.donably.com/magyar-hang⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Paypal: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://bit.ly/2RjYnBE⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠http://bit.ly/2NbBeeV⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Olvasná is a Magyar Hangot? Legyen előfizetőnk! ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://hang.hu/elofizetes

  continue reading

275集单集

Artwork
icon分享
 
所有剧集

×
 
Loading …

欢迎使用Player FM

Player FM正在网上搜索高质量的播客,以便您现在享受。它是最好的播客应用程序,适用于安卓、iPhone和网络。注册以跨设备同步订阅。

快速参考指南