Interjú Tóth Szabolcs szitárművésszel – Elkötelezett buddhizmus sorozat
Manage episode 345374199 series 3012034
“Nagyon sokat tanultam a Tibivel való futásból arról, hogy hogyan működik a testem. …Folyamatosan tanulom azt, hogy hogyan érzékel a testünk, hogyan érzékel a tudatunk és hogyan történik ez az interakció a tudat, a látás, a szaglás, az érintés és az egész vázrendszer együttes munkájának köszönhetően. Mint sportoló én nagyon sokat tanultam a segítő futásokból.”
Tóth Szabolcs szitárművész, Pandit Rajeev Janardan tanítványa. Szitárművészként többször adott élő koncertet az Indiai Nemzeti Televízióban. Az Amrita Sher-Gil Indiai Kulturális Központ szitártanára. Több indiai filmhez is írt zenét. Az indiai előadóművészetekről szóló előadásaidat a Zeneakadémia mellett több európai és indiai egyetemre is meghívták. A Tilos Rádió munkatársaként a Pet Palack Kupa gyűjtő akciók egyik motorja. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori diákja nemrég egy súlyosan látássérült fiúval, Osbáth Tiborral futotta le a maratont Berlinben. Ennek kapcsán beszélgettünk vele a segítő tevékenységekről és a Suhanj Alapítványról, amelynek célja a látás-, értelmi- vagy mozgássérült gyermekek és családjuk tömegsportba való bevonása, az épek és fogyatékkal élők együttes mozgási, sportolási lehetőségének megteremtése.
A Suhanj Alapítvány honlapja
A Suhanj Alapítvány Facebook oldala
A Suhangyalok holnapja
Riporter: Bende Zsuzsanna (2022)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
101集单集