使用Player FM应用程序离线!
„Gyerekkorom óta csodáltam az indiánok világát”
Manage episode 405327552 series 2839963
Bölcs arcok és az életre kíváncsi, gyermeki tekintetek között sétálva hozza közelebb hozzánk Schram András fotográfus az észak-amerikai indiánok kultúráját. A Szent Korona Galériában látható, a fotográfia hőskorát, az 1800-as évek végét idéző portrékon számos törzs képviselője jelenik meg. A 25 éve Kanadában és 9 éve immár Székesfehérváron is élő képalkotó régóta dédelgetett álma vált valóra, amikor 2023-ban részt vehetett Brag Creek-ben az egyik legnagyobb törzsi POW WOW rendezvényen. Az akkor készült 1400 képből válogatva született meg az első indiánportrék kiállítás, amelyet először városunkban mutat be az alkotó, aki az ÖKK Podcast adásában hallható beszélgetésben elmeséli, hogy gyerekkora óta csodálta az indiánok világát és mindig is imádta a vadnyugati filmeket. 20 év munkája, türelme, felkészülése és szervezése ez a mostani „indiános” fotóanyag. Mint mondja, közelebb kerülni az indiánokhoz, hogy megismerjenek és megbízzanak benned – nem egyszerű dolog. Az, hogy le is fotózd őket pedig nagyon-nagyon nehéz mind bizalmi, mind spirituális szempontból. A beszélgetésből az is kiderül, elfér-e a törzsfőnöki fejdísz egy bőröndben, és hogy az egyik kép szereplőjét hamarosan a kiállításban is köszönthetjük majd.
234集单集

Tutti gli episodi
×欢迎使用Player FM
Player FM正在网上搜索高质量的播客,以便您现在享受。它是最好的播客应用程序,适用于安卓、iPhone和网络。注册以跨设备同步订阅。